Juste Une Vie

feelings off

2011-08-01T23:56:00.000+02:00

Külsőre egy csöppet megváltoztam az utóbbi időben (talán belsőre is): ajkaimat szeretem pirosra/vörösre kenni ezért a szemhéjpúderből vissza is vettem ugyanis egyszerre a kettő túl sok volna, a lábaimra pedig magassarkút húztam (annyira jól néz ki, de meg van az ára). Tervezem azt is, hogy elkezdek szoknyát hordani ami ijesztő, szóval le kell még faragnom a súlyomból. Megint 52-53 kiló közt balanszírozom, jó volna ha gyorsabban menne, de olyan akarat gyenge vagyok mostanában, meg aztán túl sokat járok mostanában bulizni... Alkohol, persze nem töménytelen mennyiségben, valahogy nem vágyom már az alkohol nyújtotta eufóriára, persze nem rossz érzés, hogy tompább az agyam, de akkor is úgy érzem, hogy nincs rá nagy szükségem.
Utolsó erőmmel próbálok valami kis munkát szerezni, hogy legalább egy picivel több pénzem legyen, alig vettem valamit és már semmi pénzem. Ha nem akarnám a blackberryt ennyire akkor nagyjából futna mindenre, de nekem akkor is kell és kész. Bár erősen gondolkozom azon, hogy még sem... Majd meglátom, olyan döntés képtelen vagyok.

fuck karma

2011-07-12T17:35:00.001+02:00

Nem is tudom mit írhatnék. Nem tudom, hogy tudja magát kirúgatni az ember kétszer, de én megcsináltam. Mondjuk egyik alkalommal sem én voltam a hibás, leépítés szöveggel küldtek el...
Fogalmam sincs mit tehettem előző életemben (igen úgy gondolom, hogy a reinkarnáció a legvalószínűbb az összes teória közül -erről majd egyszer írok egy bejegyzést-), mert nem születtem se szépnek, se gazdagnak (lehet azt mondani, hogy a pénz nem boldogít, na persze, de a szegénység vagy épp a középosztálybeli réteg keresete sem), se pedig egy normálisnak mondható családba. Egy valami amit talán kaptam az némi ész és egy nagyon kevés (tényleg apró) tehetség, bár legtöbbször ebben sem vagyok biztos.
Ez a karma?!
Ugyan akkor itt a másik, mindig egy nagyon hosszú rossz időszakot, egy aprócska, csekély jó követ. Miért kell olyan rövidkének lennie? Vagy csak azért van ez így mert elhiszem, hogy ennek így kell lennie?
Hiszem, hogy minden okkal történik és később ezért még jön nekem eggyel a sors.

felnőtté válás útvesztője (?)

2011-07-06T15:29:00.000+02:00

Már egy hónapja lassan, hogy igényeltünk egy bánkártyát nekem. Igaz nem valami szép, mert nem akartam rá külön design-t, de akkor is az enyém és örömmel tölt el, hogy végre van ilyenem is. Mondjuk én mindig is a készpénz híve voltam, az után nem vonnak le semmilyen kezelési költséget vagy hasonlót.
Rendelkezem vele ez a fontos.
Mit ér a kártya pénz nélkül?! Elkezdtem dolgozni. Féltem is az elején, hogy hogy fogom megállni a helyem, de azt hiszem már minden simán megy. Bár nehéz pontosnak lenni és feltétel nélkül betartani a szabályokat. Ez az egész olyannyira új (volt). Vajon a felnőttek is csak az lebeg a szeme előtt, hogy 'Végig csinálom ezt a napot, kell a pénz!' ?
Arra még nem tértem ki, hogy mit is csinálok valójában... Fizikai munka a munkakör (sajnos, pedig a szellemi biztos jobban állna) azon belül pedig jégkrémet pakolok egy jégkrém gyárban, napi 8 órát. Csak annyit mondhatok fárasztó.

.

2011-07-06T15:12:00.001+02:00

Alaposan eltűntem, de ez ezzel jár. Nem igazán akarok mindent egyetlen egy bejegyzésbe sűríteni több okból is:
1. Eszméletlen hosszú volna.
2. Fentebbi ok megnyújtaná az oldalt.
3. Ha több részre szedem sokkal átláthatóbb.
3+1. Olyan mintha írtam volna régebben is.

Eléggé sok dolog jár mostanában a fejemben, azt hiszem ismét változtam, hogy pozitív vagy negatív irányba arról egyenlőre fogalmam sincs, annyit tudok csak, hogy más szemmel látom a világot.

névtelen bejegyzés

2011-05-29T13:32:00.001+02:00

Lehetséges, hogy találóbb cím lenne a problémák és megoldások... Tőlem csak ennyire futotta. Hosszú hetekig töprengtem, mit csináljak, hogyan tovább. Ez idő alatt olyan szinten asszociálódtam, hogy végül úgy döntöttem, hogy nyári szünet kezdetén megszakítom minden ismerősömmel a kapcsolatot, magam mögött hagyok szinte mindent. Persze az iskolát nem tudom még egyenlőre, sajnálatos módon, de jelképesen igen. Másik emberként fogok visszatérni. Továbbá elhatároztam, hogy egy rövid időre leteszem a cigit és az alkoholt -utóbbit már jó régen fogyasztottam, szóval nem igazán fog hiányozni-. Kell egy kis szünet, nem csak nekem hanem a szervezetemnek is. Ha lenne elég pénzem lelépnék a kanári-szigetekre vagy ehhez hasonló hangulatos helyre. Ezért jó ha az embernek van sportolt pénze.
Bár néha az is megfordul a fejembe, hogy összeszedek néhány ruhád, egy kis pénzt és megindulok a vak világba. Egyrészt érdekelne meddig jutnék, másrészt érdekelne az is, hogy hogy állnám meg a helyem az új környezetbe. Biztos vagyok benne, hogy egyszer megteszem ezt a lépést.

xo A

már azt sem tudom ki vagyok

2011-05-18T15:40:00.000+02:00

Néhol jobb, néhol rosszabb, de inkább csak az utóbbi. Nagyából senki sem érti, hogy mi zajlik bennem, már talán céljaim sincsenek. Az étellel is úgy vagyok hogy talán azt sem érdemlem meg, egy totális csődtömeg vagyok. Talán lehet, hogy élnem sem kéne. Totálisan üres vagyok, minden idegesít, csak szeretnék elbújni egy kis zugban és egyedül lenni. Semmi másra nem vágyom csak nyugalomra, egy kis magányra. Azt sem tudom kivel beszélhetnék őszintén... Annyira fáj.

wish list

2011-05-14T20:12:00.007+02:00

Gondoltam kéne egy ilyen poszt is, mivel az ember egyik alap köve a birtoklási vágy, mindenki megszeretne szerezni valamit/valamiket. Ahogyan én is, lekaparok néhány dolgot amit még halálom előtt birtokolni szeretnék:

Chanel táska: esküszöm gyilkolni is akár képes lennék érte, halál komolyan.
Christian Louboutin piros talpú cipő: ez úgy mond alap darab, már annak aki megteheti. Szinte az összes cipőjét imádom, zseniális ember.
Yve Saint Lauren cipő: imádom, egyik kedvenc tervezőm.
Yve Saint Lauren parfüm: annyira jó, közeljövőben tervezem a beszerzését.
Chloé parfüm: finom, tetszik és az üvegcséje is nagyon jó.
Givenchy parfüm: megfogott.
Chanel kozmetikumok: Chanel alapozó annyira tetszik a csomagolása, meg úgy a felépítése; Chanel rúzs.
Yve Saint Lauren rúzs: ennél szebb csomagolást aligha láttam valaha is.
Vivienne Westwood nyaklánc: már igazán régóta tetszik, ő volt az első kedvenc tervezőm.
Blackberry telefon: remélhetőleg évvégén a magaménak tudhatom.
MacBook Pro: 17 colos kijelzőjével, 750 GB-os memóriájával és háttérvilágításos billentyűzetével (szerintem zseniális, és hogy miért nem találták ki eddig azt nem tudom, de a sötétben való íráshoz nem is kell más) elvarázsol, muszáj megszereznem.

Nos azért így is elég hosszú, ezért nem vettem bele többet, de szerintem ebből is le lehet szűrni, hogy szeretném a luxust ha megtehetném...

xo A

semmi sem szép, jó vagy állandó

2011-05-07T23:52:00.003+02:00

Sokáig tartott amíg ismét rá vettem magam, hogy írjak. Ez egy fekete lyuk és a sikertelen felvételi csak a löket volt, hogy meginduljak befelé. Az iskolából eltűnt a rajztáblatartóm, a táblámmal és jó néhány rajzommal, aztán itt vannak az ismétlődő balhék anyámmal. Semmit sem tudok már irányítani, semmi sem alakul úgy ahogy szeretném, egy szóval semmim sincs. Az életem értelmét sem igen látom már, sőt, hogy őszinte legyek már az öngyilkosságba is belegondoltam, de nem komolyan, ez lenne a leges legutolsó amit megtennék magammal... A jelenlegi helyzetből kéne kihozni a maximumot, de ez már a vicc határát súrolja...
Azt hiszem egy dolgot tehetek, irányíthatok, az pedig a testem, erősebb szabályokat kell állítanom magamnak, muszáj, hiszen csak ez maradt. Szóval holnaptól ismét fogyókúra, már elterveztem mindent.
Suli ügyben is nagyjából össze kéne kapnom magam, igazgatóival a hátam mögött és bukdácsolással, nem igen vennének át másik iskolába, főleg nem gimnáziumba. Annyit tehetek, hogy még három évet itt kihúzok aztán vár a Modart vagy a MOME -bár ez kevésbé valószínű-. Ez még azért messze van, szóval van még időm, bár nem sok.
Az érzelmeim sincsenek a legnagyobb rendben, néha szívesen sírnék, bár mások előtt soha nem teszem ezt, talán büszkeségből... Hétköznapjaim szenvedve úgy ahogy eltelnek, próbálom megjátszani, hogy minden rendben és minden változatlan...
UI: Valószínűleg áttérek a marlboro lights-ra (aranyra) végleg.

xo A

goodbye

2011-04-27T00:56:00.000+02:00

Nem tudom mit írhatnék, a padlón vagyok.. Ma megjött a levél, hogy nem nyertem felvételt, másodszorra sem jött össze, istenem olyan ez mint egy szánalmas ismétlés. Most már abban sem vagyok biztos, hogy valamihez egyáltalán tehetségem van. Ezek szerint rajzolni sem tudok, pedig eddig legalább azzal úgy voltam, hogy esetleg valamit kezdhetek vele, ezek szerint baromira nem. Egy szépség sem vagyok. Talán, esetleg kicsit intelligens, az is csak középszinten mondjuk... De akkor egyáltalán mihez kezdjék ?!
Elegem van a sírásból, így is bedagadtak a szemeim. De annyira lehetetlennek érzem ezt az egész helyzetet. Minden amit elterveztem, most darabokra hullott. Most többre nem is vagyok képes azt hiszem, ez is pont elég, főleg, hogy nagy részt csak nyavalygásból áll.

xo A

a tetovált lány

2011-04-21T22:37:00.001+02:00

Igen most írok egy pár rövidebb posztot, mert így úgy érzem, hogy megbocsátható az, hogy alig írok. Nos ennek az egyik oka, hogy elmélyülten olvastam, nem mást mint Larsson Stieg-tól A tetovalt lány-t. Azt hiszem az egyik legjobb könyv amit eddig olvastam. Bár valami igazán zavart az olvasás közben, nem tudom mi volt az de eléggé szúrta a szemem, talán a fogalmazási mód néhol, nem tudom... Folytatom a Lány aki a tűzzel játszik-kal. Néha annyira tudok azonosulni Lisbeth Salanderrel, persze dagadhatatlanul, más a személyiségünk. Viszont az annyira rühellem magamban azt, hogy azon kapom magam, hogy beleélem magam a főszerep személyébe és teljesen azonosulok vele, átérzem az érzelmeit, az aktuális félelmeit, vágyait. Annyira a bódulatába tudok kerülni bármelyik könyvtől, hogy az már az őrület határát súrolja. Vagy mégsem ?! Visszatérve a könyvre érdemes volt belekezdeni, a filmhez képest sokkal jobb volt, abban csupán annyi zavart, hogy az események lassan folytak és az izgalmasabb részek közt nagy volt az időhúzás. Így ezt visszaolvasva belegondoltam, hogy nekem mindenről van véleményem, de ki lenne kíváncsi ezekre, hiszen nem vagyok én sem könyv sem film kritikus. Ezek a civódások magammal, legkevésbé magamon tudok eligazodni, bár a többi embert sem tudom pontosan bekatalogizálni, de talán ez a legnagyobb hibám amit folyton folyvást elkövetek. -Ömlenek belőlem a betűk, de ezzel befejezem mára, mert nincs kedvem még egy poszthoz.-

xo A

múlt és jelen egybefort

2011-04-21T22:07:00.001+02:00

Úgy éreztem muszáj végre írnom erről, nem tudom, sőt inkább nem értem mi történik körülöttem. Mindenki változik, fejlődik... Kivétel én. Úgy érzem mintha már egy-két éve csak egy helyben toporognék, vagy pedig egy maximum kettő lépést haladtam volna előre. Totálisan elmosódott a múlt, jelen közti keskeny határ. Fogalmam sincs mit kéne kezdenem magammal. Csak vagyok, minden nap totálisan egyforma. Igazán kibillenthetne már valami ebből az ördögi körből. Mindig a mi lett volna ha másképp alakul akkor... ? Csak kérdések bolyonganak bennem, körbe-körbe. Tudom, hogy ez helytelen és abban is biztos vagyok, hogy nem ártana ha találnék egy pszichológust vagy legalább egy megbízhatóbb barátot... De egyszerűen nem vagyok képes megbízni 100% megbízni bárkiben. Rettegek, hogy egyszer viszont hallom a dolgaimat egy idegentől. Kiszolgáltatottnak érzem magam legtöbbször, ennek ellenére népszerűséghajhászónak mondhatom magam. Ez valószínűleg az egyik ellentét ami bennem uralkodik. Hogy átlagosnak nem vagyok mondható az egyszer biztos, de ki lenne az ezen sárgolyón ?!

xo A

napfényes égből is hullhat alá eső

2011-04-14T17:33:00.006+02:00

Amint látszik a kinézetet eléggé átszabtam. Egész tűrhető lett bár a kódolás nyomi és a fejlécen semmi extra nincs, csak egy kép. Na majd legközelebbin többet dolgozok majd, csak hogy fitogtassam a tudásom. Az egészben maga a kép tetszik, órákig tudnám bámulni... Csöppet Alice Csodaországban fillingesre sikerült, de ha már a nevemet is ebből kölcsönöztem, akkor ez már igazán megbocsátható. ~~A csetet is leszedtem, mától ha akar valaki bármit is az kommentben teheti meg~~.
Mivel már egy ideje nem írtam semmit, ezért másikban taglalom az aktuális dolgaimat. Eszméletlen cseles vagyok -ugyan ebben semmi irónia nincs, na jó, de van-.

xo A

üresség

2011-03-31T20:40:00.002+02:00

Nem bírom ezt a tettnélküliséget, megőrjít, tudni akarom mi lesz velem, de továbbra is rettegek.. Annyi mindent szeretnék írni, de pont ugyan ennyire nem tudom azokat szavakban kifejezni, maximum képekben menne. Ez a képek pedig folyton csak körbe és körbe szállnak a fejemben untalan. Talán ki kéne rajzolnom őket ? Több mint valószínű.

Mai nap rám tört, hogy nekem most áthatóbban kell foglalkoznom pszichológiával, így is elég manipulatív vagyok, de legyen. Neki estem egy 750 oldalas könyvnek, kíváncsian várom, hogy mi lesz a vége. Hiába tudok keveset az emberi kapcsolatokról, szeretek kioktatni másokat és tanácsot adni másoknak. Nagy általánosságban azért igazam van, és be is jönnek a tippjeim, de van, hogy nem jön össze, megesik. Amúgy is könnyebb mások problémáival foglalkozni mint a saját életemet rendbe rakni. Pontosan fogalmam sincs, hogy miért van ez így, de így van. Ez is az életnek feltettet egyik kérdésem a sok közül...

xo A

üveggolyók

2011-03-28T18:26:00.002+02:00

Megint kényszert éreztem az írásra, pedig már jó ideje nem volt ilyen és ez meg is látszik. Mondjuk magamnak írom ezeket a sorokat, olyan ez számomra mint egy napló, sőt az is, csupán nem izgat ki olvassa, vagy hogy miért.
Annyi kérdés szokott néha lebegni bennem és a válaszokat rájuk pedig sehol nem találom, talán így van ez rendjén, mert így saját magam egészíthetem ki a hiányzó részeket... Ma is fogalmazást írtunk magyarból 'Szeretet' címmel, fogalmam sincs miért, de ennek a szónak a hallatán üveggolyókkal játszó gyermekeket látok. Elajándékozzák egymásnak őket (a másikhoz való kötődésük erősségével arányosan) és úgy vigyáznak rájuk mintha a szemük fénye lenne. Sőt azt is látom ahogy kisfiú/lány eltör néhányat az ajándékba kapottak közül, azt is mikor ismeretleneknek is kezébe szór néhányat... Próbálom magam az első kategóriába terelni, bár valljuk be inkább a másodikba illenék, hiszen még a szívemet is kitépném, ha lehetne, és elzárnám. Ha megtehetném egy átlátszó üvegcsében tárolnám, mindentől és mindenkitől elzárva, akkor végre független lehetnék még saját magamtól is. Talán egyszer Neked adhatom ezt az üvegcsét ami legnagyobb kincsemet rejti, de kérlek vigyázz rá, ne törd össze. De ki vagy Te ?
Folyton fűzöm és fűzöm egymásra a gondolataimat, mint a nyakláncra a gyöngyöket. Csak nehogy elszakadjon, mert eljön a zűrzavar.

xo A

szokásos kvóta

2011-03-19T17:15:00.002+01:00

Hello, igazából nincs nagyon mit írnom, mert a találkozóimat lemondtam, eltoltam. Hihetetlen mennyire fáradt tudok lenni, most is aludtam vagy 12 órát és még így is álmos vagyok. Giselle-el végül nem találkoztam, mert elaludtam, Chloé-val is eltoltuk a randit, holnapra. Remélhetőleg akkor már használhatóbb állapotban leszek. A pozitívum az 2 kilót ledobtam (azaz 51 kiló vagyok), már nincs messze a cél. Ma is még tervezem, hogy tornázok 1 vagy 2 órát. Szükség is van rá, rám fér egy kis alakformálás, erőlét fejlesztés, na igen elég lekvár lettem, az utóbbi fél évben.

xo A

eső mosta

2011-03-17T17:53:00.004+01:00

Pár napos késéssel itt vagyok. Azért is írok mostanában ritkábban mert, vagy nincs miről vagy nincs erőm, ingerenciám hozzá. Főként alvás zavaraim miatt vagyok folyton fáradt, este alig tudok elaludni, reggel pedig 5-6 óra alvás miatt kínszenvedés az ébredés... Ezt tetézi, hogy napi 2 kávé a minimum, legtöbbször simán feketén, nyam, szeretem. Ezért is alapozom erre a diétámat, na meg a citrom, grépfrút lére. Összességében, annyira nem szenvedek, mint ahogy azt gondoltam, bár eszek mellette, de csak maximum 500 kalóriáig.
Az utóbbi időben már betegesen a fantáziám rabja vagyok. Van hogy azon kapom magam, hogy teljesen máshol jár az agyam, egy ideálisnak elképzelt világban ahol minden szép és jó. Ebben csak annyi a rossz, hogy elég vizuális típus vagyok és néha nem tudom elválasztani az képzelgés a valóságtól. Persze a képzelgést is meglehet valósítani kemény munkával, de az sosem volt az én erősségem. Túl keskeny számomra a valóság és a képzelet határa, lassan nem fogom tudni elválasztani a kettőt egymástól... Ha elmosódik ez a keskeny határ fél bolonddá válhatok ? Bár maga a kérdés is bolondság, de olykor mind azok vagyunk. Sőt szerintem 'normális' kategóriába senki sem sorolható. Legegyszerűbb úgy érzem az lesz ha valóra váltom az álmaim, vagy legalább megteszek értük bármit...
Holnap találkozom Chloé-val, beülünk a Starbucks-ba, legalábbis én oda szeretnék, vágyom már egy kis minőségi kávéra, bár ott nem lehet rágyújtani, és kísérőnek pedig az a jó, szóval lehet más lesz az útcél.
Szombaton pedig Giselle-l futok össze, valószínűleg vele kocsmázunk, bár még ez sem biztos...
Utolsó soron: szakad az eső, ma kivételesen jó volt érzeni magamon az eső hűvösségét és nedvességét. Felfrissítő, élénkítő és hűtő hatású, az utóbbi talán a legjobb mert szeretem a hideget.

xo A

boldogság léggömbjei

2011-03-14T18:29:00.004+01:00

Hiába vigyázol rá, hiába óvod mint legnagyobb kincseid egyikét, egyszer úgy is kidurran vagy lassanként leenged. Újat pedig nehezen szerzel magadnak. Mindez rendjén is volna, de akadnak olyanok akik másoktól, másokból szerzik meg... Vajon ha léteznének időálló léggömbök, minden másképp volna ?
Témától eltérve, tegnap megszokott programként kutakodtam 'Paris street fashion' címszó alatt, egyszerűen imádom. Összehasonlítani nem tudnám a Budapestivel. Kilépve az utcára csak szürke tömeg cikkeket lehet látni, hogy ez miért van ? Mert ha másképp mersz öltözködni, mint ahogy azt 'normálisnak' tartják egyből ferde szemmel néznek rád. Begyöpösödött kis ország vagyunk mi, persze akadnak már olyanok akik képesek befogadni, megtűrni a 'változást'. Itt van például a szaggatott harisnya esete. Valószínűleg ha végig sétálnék Budapest utcáin benne kapnám a megjegyzéseket. Miért is ? Javarészt biztos vagyok benne, hogy saját véleményüket tudnák csak felhozni indokul, hogy miért nem vehetem fel. A másság (itt nem szexuális beállítottságról beszélek) nem feltétlenül rossz, főleg ha a divatról van szó és hihetetlen, hogy ennyire nem tudják egyesek tolerálni a másikat. Talán egyszer a mi kicsiny hazánk is eljut odáig, hogy mindenki úgy öltözködik, mint ahogy azt kedve tartja és nem pedig úgy ahogy elvárják tőle. A jövőben én is így fogok tenni, még ha polgárpukkasztónak is tartanak majd néhányan. Elnézést, hogy eltértem a címtől, témától, de a divat, öltözködés elég nagy gyenge pontom, amire kifejezetten érzékeny vagyok és amiről órákat tudok beszélni.

xo A

magány bermudájában

2011-03-13T16:45:00.008+01:00

Hello. Ismét itt, néha megesik, hogy kiesik egy két nap, de nem én tehet róla, vagyis de.
Érzem, hogy a magány egyre jobban magába szív, majd elnyel örökre és hiába kapálózom, küzdök, hasztalan. Talán így volna rendjén ? Nem hiszem. Sorra vágom el egy ollóval a láthatatlan szálakat amelyek másokhoz kapcsolnak. Már csak egy esélyem van az újra kezdésre az pedig az ha felvesznek. Gyökerestül megszeretnék változni, de nincs motiváló erő.
Ugyan ez vonatkozik a fogyókúrázásomra is. Mindig csak görgetem magam előtt, közben zabálok és folyton hízok egy-egy kilót. Jelenleg is 53 kiló vagyok, és szörnyű, mert felveszek egy pólót amit 48 kilósan vettem és feszül, igaz hiúságból látom a 'hurkákat', de akkor is le kéne dobni egy laza 5-10 kilót. Akkor azt mondanám, hogy jól nézek ki. Erre mindenképp sort kell kerítenem, addig nem tudok ruhatárat cserélni. Tudom ezek csekély problémák az afrikaiak éhezéséhez képest, de hát mindenkinek megvannak a maga problémái, amiket saját magának kell felszámolnia.
Végső soron jöjjön egy kis muzsika:

(Designer Drugs - Sex Up My Brain)

xo A

fogalmam sincs

2011-03-11T15:13:00.005+01:00

Üdv, a tegnapi gondolatfoszlánnyal elmaradtam, de nem is baj, semmi lényeges nem történt. Sőt mostanában nem is igazán szokott. Kezdek túlságosan begubózni és sorra eltaszítok mindenkit magamtól. Nem is olyan rég ezt mondta nekem Agnès: 'Ugyan ki figyel itt rád, rajtam kívül ?!'. Az, hogy rosszul esett nem kifejezés, úgy éreztem, mintha a szívembe döfött volna egy kést. Végső soron talán igaza van, bár gyakorlatilag sosem voltam annyira népszerű mint ahogy azt én szerettem volna. Népszerűség hajhászó vagyok elméletileg, gyakorlatilag nem igazán, mert általában tökéletesen meg vagyok egyedül a gondolataimmal.
Viszont ha felvesznek, sokkal több lelkierőm lesz másokkal is összeismerkedni. Úgy érzem ez az év lesz számomra a változás éve, na meg kéne egy tőke amit új ruhatárra költhetek. Szóval meg van nyárra is a program: meló, meló és meló. Azt hiszem mára ennyi...

xo A

várólistán

2011-03-09T21:55:00.006+01:00

Kiderült, hogy várólistán vagyok. Továbbra is a sors és szerencse markában vagyok. Annyira unom már, most áprilisig megint izgulhatok és ez szép számmal fogja növelni az üres cigis dobozaim számát. Vissza kéne állni a régi pár szálhoz, mert előbb kinyúlok mint kiderül az eredmény. Viszont ha sikerül, tartom a magamnak tett ígéretem és magamra varratom EZT (Nem szenvedek elmebajban ... én élvezem minden pillanatát!). Még hogy hova fogom arról fogalmam sincs. Vagy: kulcscsont alá, oldalra bordákra (egy vagy két sorban). Majd meglátom mi lesz.

xo A

a nyulfaroknyi szöveg

2011-03-08T22:34:00.001+01:00

Hello, nincs időm, energiám hosszú sorokba foglalni a mai napot... Csütörtökig várnom kell az eredményre addig csak még kimerültebb és fáradtabb leszek. Éjszakáim javarészt álmatlanul telnek, maximum 6 órát tudok aludni és nappal csak úgy vonszolom magam az iskolában. Ezt tetézi a megfázásom. Szuper ez az egész, lenne már vége...
Ma végre beszéltem megint Chloé-val, kezdet már igazán nagy űr tátongani köztünk. Tegnap este amíg álmatlanul feküdtem az ágyban ezen is agyaltam és rá kellett ébrednem, hogy ugyan azt teszem vele mint amit velem tett Giselle... Sőt lehet hogy már késő és elszúrtam mindent, én sem vagyok jobb. A legrosszabb az egészben, hogy nem érzek bűntudatot, talán lehet, hogy velőmig rothadt vagyok, megeshet. Magunktól megváltozni szinte lehetetlen, mert ott vannak a szokások (amiktől igen nehéz megválni) és gének...

xo A

a remény két arca

2011-03-07T19:25:00.004+01:00

A reményhez:
Kezedet felém nyújtod.
Azonban én elérni még nem tudom,
Mert rettegés a te másik arcod,
És fojtogató ujjaid nyakam köré tekeredtek.
Szívem vadul kalapál minden kínzó percben.
Néma szavaidból bátorságot merítek.
Utolérésed egy örökkévalóság,
De kezedet megragadva vajon mi vár rám ?
Boldogság vagy halál ?

Komolyan, ez egyre rosszabb nem bírom a várakozást, folyton tűkön ülök. A sikeresség gondolatától már látom is magam előtt a képet, mikor becsukom a szemem, ahogy a másik iskola ódon-régies falai közé belépve haladok felfelé a kopott lépcsőfokokon egyre feljebb, közben segítségül hívom a lépcső mellett futó kovácsoltvas korlátot és úgy húzom magam tovább, feljebb, egészen az első emeletig. Az elsőn megpillantok pár ismerős arcot, többek közt Giselle-ét is akinek vörösre rúzsozott szája mosolyra görbül megpillantva engem...
Nem akarok a valóságtól kapott hatalmas pofonra feleszmélni, és szilánkosra tört lélekkel élni... Rettegek... Segítség !
Hát ilyen volna a remény és az ő két arca ? Gonosz játékot űz velem és másokkal.

xo A

the first post (bevezetés)

2011-03-06T00:27:00.007+01:00

Hello, úgy gondoltam írnom kell egy bevezetést amiben az előzményeket tárgyalom ki, hogy ez mire kell? Nos igen egyszerű, minden alapokra épül, még az ember személyisége is és úgy is magasodik tégláról-téglára (ebben az esetben a téglák különböző történések amelyek formálnak minket) mint egy emeletes ház. Akkor kezdjük az elején (nem a születésemtől gondoltam.)...
Csiszolódásom előtt egy aranyos, szótlan, visszahúzódó lány voltam, a külső megjelenésemet inkább nem is említem meg. Aztán jött Giselle, számomra nagyon értékes barát volt, nála jobban még senkit sem szerettem, megtettem neki bármit, ahol tudtam segítettem neki. Miatta is szoktam rá a cigarettára. Jól is mentek a dolgok féléven keresztül, végül eltávolodtunk egymástól... Én továbbra is küzdöttem azért, hogy megmaradjon a barátságunk, feleslegesen. Többször összevesztünk, én az elsőnél sírtam, aztán meguntam (hozzáteszem nagyon ritkán sírok)... Ekkor megtanultam: az életben semmi sem állandó vagy örök. Viszont elég mély depresszióba estem, ezt csak tetézte a sikertelen felvételim. Nehéz volt az iskolában egy másik, csöppet vidámabb arcomat mutatni. Majd egy éven keresztül húzott ez az állapot, volt hogy jobb volt hogy rosszabb volt.
Új iskolába kerültem, új emberek közé, ekkor volt szerencsém megismerni Agnès. Neki köszönhetem a vidámabb napjaimat és most már a depresszió is nagyjából eltűnt az életemből. Giselle-el végül minden rendbe jött, de nem hibátlanul, változatlanul keveset beszélünk.
Kihagytam a történetből Chloé-t, talán azért mert nekem sajnos soha nem volt annyira fontos mint én neki, pedig ő mindig mellettem állt/áll. Tudom rossz ember vagyok, szívtelen is, de nem bízom soha többé, senkire a csorbult, ütött-kopott szívem.
Ismét felvételiztem a másik iskolába, remélhetőleg sikerül, ha mégsem abba belepusztulok.

xo A